2010. április 28., szerda

Tandem Segítsüti átadás

Gabesszal, a Segítsüti nyertesemmel még azon melegében szerettük volna megejteni az átadást (hogy megtaláltam a levelét a spamek között...), de aztán kitört a vulkán, és a hamufelhő megakadályozta ezt a tervünket. Végül vasárnap délután nekiveselkedtem a dupla adagnak, hétfő este 10 óra magasságában készen is lettek a marcipános kekszek (nem, nem tartott 1,5 napig, csak közben elmentem aludni meg dolgozni). Közben folytak a tárgyalások az átadásról, régi ismeretségünk alapján bíztam Maczyban, a vigaszágasomban, hogy hajlandó lesz akkor átvenni a sütit, amikor megsütöm (kis diktátor lettem :)


Így hát keddre összeszerveztem egy helyre a lányokat-asszonyokat, kedves dolog volt tőlük, hogy alkalmazkodtak az időhöz és a helyszínhez, köszönöm ezt nekik külön. A Vásárcsarnok előtt találkoztunk, rendes emberek vagyunk mind :) Sajnos munkanapi ebédidő miatt Gabesszal csak egy pár szót tudtunk váltani, de megtudtam, hogy a lányával druszák vagyunk :) Maczy nagyobbikja pedig a távozás mezejére szeretett volna lépni, nem csoda, már megjárták előtte az Ázsia boltot. Hát, így esett a nagy eset. Azt mondták, ízlett nekik :) Én pedig köszönöm a licitet még egyszer! Ne menjenek sehová, hátra van még a Segítfüzet!


A fényképezésért pedig itt mondok köszönetet Tibornak.

2010. április 26., hétfő

Jótékonyság margójára

Azért az elég jó dolog, amikor a sok kicsim átkerül a segítsütimre. Nem, nem magyarázom el. Nekem jó :)


Amúgy ma tandem Segítsüti átadás :)

2010. április 14., szerda

(Ló)kolbásszal töltött karaj

Utálom a kitalálós szombat reggeleket. Amikor nem tudjuk, mit kéne főzni, de indulni kéne vásárolni. Kaptam a hátizsákomat és a bátorságomat, és elmentem a békási piacra, gondolván, majd csak eszembe jut valami. És lőn. Láttam szép karajt, kisebb darabokat is, a csontja a mélyhűtőben, a húsa kolbásszal töltve végezte múlt szombaton. A dolog érdekessége, hogy megláttam a lókolbászt is egy másik árusnál, elképesztően finom, ezzel dugványoztam a karajt. A dolog szépsége pedig az, hogy isteni jó pecsenyezsírja van ennek a sültnek, kiflivel, friss fehér kenyérrel, újhagymával a legjobb vacsora evör.


Hozzávalók:



  • 1 kg karaj a csontja nélkül

  • 1 kisebb darab lókolbász

  • 40 dkg mangalicazsír

  • 1 közepes fej hagyma

  • 5 gerezd fokhagyma

  • 2 kis paradicsom

  • 1 fél zöldpaprika

  • só, őrölt bors, őrölt kömény


A karajt megmostam, megtörölgettem, majd a legvékonyabb nagykésemmel (előtte megéleztem) egyszerűen a közepébe vágtam egy vájatot. Nem tekergettem, nem csináltam semmit, átszúrtam. Majd fogtam a kolbászt, és jól beléje nyomtam (ezen a ponton kissé elkerekedett Valaki szeme :) Felolvasztottam a zsírt a tűzhelyen egy épp akkora cserépedényben, amiben később pont elfért a töltött hús, és amikor már forró volt, minden oldalán körbekapattam-fehérítettem. Amikor ezzel megvoltam, a zsírba tettem a félkarikákra vágott hagymát, szeletelt paradicsomot, karikázott paprikát és fokhagymát. A hús zsírból kilóg részét és a zsírt is megszórtam a fűszerekkel, majd lefedtem, és 200 fokos sütőbe tettem. Jó egy óra után 180 fokra mérsékeltem a hőt, és további fél órán át sütöttem. Közben néha átfordítottam. Rizibizivel és őszibarackbefőttel tálaltam.


6 adag, ősi családi recept nyomán


2010. április 2., péntek

Csirkepástétom

Hozzávalók:



  • 70 dkg darált csirkemell

  • 20 dkg főtt, füstölt császárszalonna (bacon még jobb lenne)

  • 1 tojás

  • fél csésze zsemlemorzsa

  • 1 hagyma

  • 3 evőkanál olivaolaj

  • 1 nagy citrom kifacsart leve

  • 3 evőkanál mustár (lehet felerészben dijoni is)

  • 2 kávéskanál provanszi főszerkeverék

  • só, bors


Az olivaolajon megdinszteltem az apró kockákra vágott hagymát és 2 szelet szalonnát, amit szintén kis kockákra vágtam. A darált húshoz kevertem szalonnás hagymát, majd a tojást, fűszereket, mustárt, citromlét és végül a zsemlemorzsát. A szalonnaszeletekkel kibéleltem egy 25 cm hosszú 11 cm széles szögletes sütőformát, majd beletöltöttem a masszát és szépen elsimítottam. 200 fokra előmelegített sütőben 45 perc alatt készre sütöttem. Nekem közben elkezdte nagyon sütni a tetejét, így valahol félidőben letakartam alufóliával. Végül hagytam kihűlni, majd kiborítottam a formából, így lehetet szépen szeletekre vágni.


Mamakáé az eredeti recept

2010. április 1., csütörtök

Húsvét

No, az élet megy tovább, éjfélig még lehet licitálni a Segítsütikre, az én fejemben már a húsvét is nagyon pörög, megfestettem a tojásokat, fő a tarja, filozofálok a kalácson. Lesz még hagymaleves, vadas, nyúlsült (én kérek elnézést :-)), sok zöldség, hétfőn esetleg tojásos nokedli, ha még nem lett volna elég a tojásból, vagy rakott krumpli, felhasználási célokból.


Boldog húsvétot mindenkinek!